Gyakorlás

Taiji, mint egy kis kert

Taijit gyakorolni egy kicsit olyan, mint egy kis kertet gondozni. A gyomot ki kell szedni, ezek a hibák vagy a javítandó mozdulatok. Először a nagy gazokat látjuk csak és próbáljuk kiszedni. Ez néha nehéz, mert jó nagy gyökerük van 🙂 Bele is fárad az ember vagy legalábbis lassan halad. Viszont ha már ezeket kezdi sikeresen kiszedni – és épphogy kezdi élvezni a “rendet”, rájön, hogy van még, csak azok már kisebbek. Ha a nagyok eltűnnek, most ezek lesznek hirtelen nagyok. S már megint tele van a kert gazzal…

Persze egyre szebb a kert és látszanak a szép dolgok is, de Te egyre jobban felismered a kisebb dolgokat is, míg más kívülálló már lassan csak a szép füvet és a virágokat látja. Ez csalóka, mert a felületes ember (ez akár lehetsz Te is!) vagy aki nem ért a “kertészkedéshez”, az már csak csodálja azt – de neked látnod kell emellett azt is, hogy még mindig nem az igazi. Mindig van hová fejlődni, akár egy formán belül is.

Mások ezt úgy fogalmazzák meg, hogy minél többet tudsz, annál inkább rájössz – mennyi mindent nem tudsz még.

Hogyan fejlődünk?

Lassan. A taiji nem rohanás. De van egy tévhit is szerintem: ha sokszor eljárom a formát, akkor az elég, javulok. Ha az ember mindig mindent ugyanúgy csinál – tehát nem változik, nem is tud technikában fejlődni, jobb lenni. Maximum erősebb, hajlékonyabb, kitartóbb lesz. Ha ez neked elég, ok, ne olvass tovább 🙂

Sokan mondják, hogy új formát “kell” tanulni, mert a régiben már nincs semmi. Hmmm. Mekkora nagy tévedés (ld. kiskert)! Vannak mesterek, aki életükben csak egy stílust és egy formát gyakoroltak és nem lehet azt mondani, hogy hiába csinálták (ez így volt nagyon régen amikor még családi titkok voltak a harcművészeti stílusok Kínában).

Persze az is igaz, hogy ha az ember kipróbál mást, az sok tapasztalattal tölti meg, és végső soron javítja. Szerintem ez nagyrészt azért van, mert az eredeti formákba berakunk valami mást (akár öntudatlanul is, de persze jobb ha tudatosan) és ezáltal változunk, jó esetben fejlőd(het)ünk.

Honnan jön tudás és tapasztalás?

Elsősorban a tanárunktól, aki kézzel fogható, hús vér ember. Látható ahogy mozog, kérdezhetünk tőle (egy könyvtől ezt nehéz), és sokat segíthet (ha úgy döntesz, hogy tőle érdemes tanulni), ért hozzá. Ezt nem lehet mással pótolni. A kezdés mindig személyes tanításon alapszik.

Ha ezek az alapok megvannak (ez nem pár hónap :)), akkor érdemes kitekinteni, utánaolvasni pl. a “belső titkokról”, technikákról, mechanikáról. Sokkal később rájövünk, hogy mindenki hasonlóról ír, csak más szemszögből, esetleg más szóhasználattal teszi, hiszen a taiji leginkább érzések és belső tapasztalás. Ezt nehéz mindig hasonlóan kifejezni (pl. a qi is egy ilyen szó, ami egy tapasztalat megnevesítése, így mindenki máshogy írja le ha részletezni kell). A gyakorlók hamar rájönnek, hogy mindenkinek kicsit genetikailag más a testfelépítése, adottsága, s ez a gyakorlás során is előjön: ez könnyebb, az nehezebb. Mindenkinek más az erőssége, a kedvenc stílusa, formája, stb.

Ha már elég bizonyossággal tudjuk a saját mesterünk által tanított formák mozdulatait, érdekes lehet kitekinteni más mester felé (aki ugyanazt a stílust oktatja, de nyilván máshogy), hogy tudjunk különbséget tenni, illetve összehasonlítani. Az összehasonlítás hatalmas tudáshoz vezethet, de sajnos ahhoz is vezethet, hogy összekeveri a tanultakat és a végén egyiket sem tudjuk jól és helyesen csinálni.

Érdemes más sportokat is kipróbálni, és rájöhetünk hogy bizonyos dolgok mindenhol azonosak (hiszen minden az emberi testet és elmét használja), így amit taiji alapokként tanulunk (például laza váll, egyenes tartás), máshol is előjön, talán nem ennyire hangsúlyozva, de például teniszben is érdemes a derekat használni, mint csak csuklóból vagy vállból ütni. Személyes tapasztalatom, hogy a tánc nagyon hasznos, mert fejleszti a testérzésünket, gyakorolja a derék használatát és segít “érezni” a mozgást.

Shifu azt mondta, hogy később a forma(gyakorlat) is fog tanítani. Végül visszatérünk ide. Ez igaz, meg lehet tapasztalni, de ehhez – ahogy ő is mondta – kell az, hogy a formát jól és mozdulathelyesen tudjuk. A formagyakorlat, ha tudatosan végezzük, figyelve a részletekre is, azon elgondolkodva, keresve az érzéseket, rájöhetünk, hogy a forma tud minket vezetni és tanítani, egyre többre ébredünk rá.

Nem utolsó sorban, ha tanítunk és akár csak mutatjuk a mozdulatokat, rájövünk, mik azok amiket eddig csak mechanikusan vagy automatikusan csináltunk (akár jól akár rosszul), és tudatosodik bennünk. Ha a diákok kérdeznek is, akár a mozdulat pontos ívére vagy alkalmazására, hirtelen összeáll minden és “leesik” sok olyan mondat, amit Shifu anno mondott, és ugyan felfogtunk (talán nem felejtettük el), de nem tudtuk megtapasztalni vagy igazán megérteni.

Változásról

Röviden: Változás nélkül javulás sincs. A változás nem mindig javulást okoz.

Ha keveset gyakorolsz, romlasz (először Te érzed, majd a tanárod/mestered is látja, majd mindenki). Ha sokat gyakorolsz, de mindig (és szó szerint) ugyanúgy, akkor akaratlanul is erősebb, adott esetben gyorsabb és hajlékonyabb leszel, s nem utolsó sorban gyakorlottabb (ami látszik is).

Igazi javulást akkor érsz el, ha egyrészt eleget gyakorolsz, és néha változtatsz direkt, tudatosan valamit. Ez utóbbi természetesen az órai javítások alapján is jöhet. De lehet, hogy magad próbálsz meg valamit változtatni, amit eddig csak esetleg “intellektuális” megértettél, de nem érezted, vagy nem tudod hogy kéne. Máshogy teszed a lábad, kezed, bármi ami technikai dolog illetve légzés vagy gondolat. Néha a gondolat változása kihat a formádra. Ha elképzeled hogy a “daru” mozdulatban kifeszíted a “szárnyad”, hidd el, máshogy fogod tartani a kezeidet a mozdulat végén (és ez látható is).

Persze a változás önmagában még nem feltétlenül javulás; lehet hogy rosszabb lesz. Ezt vagy mi is érezzük, vagy pedig a tanárunk ill. mesterünk veszi észre és visszaterel a “helyes” útra.

Mesterem ritkán szólt, ha javulást látott, maximum magában örült és mosolygott, de nem akarta a tanítványt feleslegesen dicsérni, elkényeztetni. Miért nem? Nem nem lesz mindig a mester ott – és akkor is kell majd még edzeni (és javulni), de már magunktól önerőből, vállveregetés nélkül. Más mester mást fog tanítani. Minden mesternek más egy kicsit a stílusa és máshogy látja, magyarázza a dolgokat, de az általában teljes. Ez sok tíz évi rendszeres (nem heti 1-2) és tudatos gyakorlás után alakul ki.

Sok dologban egyszerre nagyon jónak lenni nehéz (időd sincs rá hogy csiszold), és ahhoz magas szintű tudatosságra van szükség, olyan elmére, ami tudja rendszerezni és csoportosítani a tapasztalatokat és gondolkozni is gyakorlás közben, ehhez a rutinszerű gyakorlás nem elég.

A formagyakorlat “szintjei”

Most egy picit konkrétabban a változásról 🙂

Először, kezdőként az ember örül hogy egyáltalán megjegyzi a mozdulatokat – szinte minden más ki is marad. Igen, ez az első lépés, emlékezni melyik mozdulat után melyik jön, még akkor is ha a mozdulatról sejted vagy tudod hogy még akár pontatlanul vagy csak nagyjából tudod. Egy hét alatt (vagy két edzés között, ahol láthatod újra jól) nem lehet rossz beidegződést véglegesen elérni 🙂

A következő szintek átfedhetnek, van akinek párhuzamosan is jöhetnek. A valószínű sorrend mégis kb. a lenti felsorolás, de ahogy írtam ez egyéni.

Ha a mozdulatok sorrendjét már jól tudod, akkor persze (és közben) is igyekezni kell egyre jobban lemásolni ahogy a tanárod (vagy a haladók) csinálják, és itt már érdemes pár részletre figyelni mint például a kéztartás, állások. Ezek egyébként olyan alapok, amit úgyis az elején külön fogtok gyakorolni, ezek az építőkövek.

A következő szint amikor az ember elgondolkodik a lépések “kínai nevén”, pl. a fent említett “fehér daru kiterjeszti a szárnyait”. Ezek olyan leírások, amik nem a biomechanikai pontosságot (azt az első kettőben lehet javítani), hanem a belső érzést pontosítják. Ennek hatására a mozdulatod önkénytelenül is máshogy alakul. Egy példa: ha azt mondják hogy állás után hajlítsd be a térded, de a tested próbáld meg egyenesen tartani – lesz valahogy. De ha azt is mondják, hogy csináld úgy mintha leülnél egy korlátra, máshogy indulnak el az izmaid, és a végeredmény is más lesz.

Ezen három szint után a mozdulataid technikailag elég helyesek lesznek már, hogy esetleg kezdj érezni valamit amit akár hívhatunk “Qi”nek is 🙂 Itt több szint van, lehet hogy csak az ujjaidban érzel néha ilyet. Ha már ez átterjed az alkarodra, az már egy fantasztikus tapasztalás, élvezni fogod! S így tovább, akár érzed akár a mozdulat közben is hogy le tud süllyedni a qi az alhasadba (dantian) – például a mellkasodból. Ez a szint egy életen át tart 🙂

Végül, de messze nem legutolsó sorban, meg kell értened a mozdulat valódi célját, az alkalmazását. Sajnos – vagy nem – a formagyakorlatokban sok helyen van “átkötés”, ami az egyik mozdulatból a másikba való fizikailag lehetséges módnál “taijisabban” oldja meg a folytonosságot a formában, itt persze nem kell keresni ilyet (hanem például az előző szinten említett qi áramlást érdemes keresni). Persze lehet hogy először nem triviális mi az átkötés 🙂 Másrészt a formagyakorlat néha “eltorzítja” picit a valódi alkalmazást, inkább csak a princípiumát, a technikai alapját mutatja meg. Ezért van hogy amikor az alkalmazást gyakoroljuk, Shifu mindig kiemelte, hogy ne pont úgy csináld ahogy a formában van, ha kell lépj el, s így tovább.

Összetevők taijihoz

Említettem, hogy a taiji alapelemei a Yi Jing (Változások könyve), a taoizmus, a kínai gyógyászat és a harcművészet. Hogyan is lehet ezeket tetten érni a taijiban?

Taoizmus

A mozgás, forma közben, de már az elején is az elméd legyen nyugodt, csendes. Ha másra gondolsz, izgatott vagy, nem vagy “ott”, de még szinte az edzésen sem, akkor hamar kizökkensz, elfelejted a formát, a következő mozdulatot, olyan ez mint a lámpaláz. Ha ideges vagy, a mellkasodba veszed a levegőt, kicsiket lélegzel, nem jó semmi, ingerlékeny vagy. Ha viszont sikerül a wuji állapotot elérni, lenyugszik a légzésed, kiüríted az elméd, csak az edzés van, csak a mozdulatokra és belülre figyelsz, fókuszált vagy, a mozgásod lágy és szép. Biztosan hallottátok azt a mondást, hogy keresd a mozgásban a mozdulatlant, és a mozgást a mozdulatlanságban. Eléggé ködös paradoxon, igaz? Pedig egyszerű: az elméd nyugodt, csendes, “mozdulatlan”, a gyakorlásra figyelsz, a “mozgás”ra: az elme mozdulatlanságát, csendjét keresd. A tested szintén nem feszült, csak azok az izmok dolgoznak, amiknek kell, a testtartásod helyes, ekkor áramlik a qi a legjobban. Van erre egy kínai kifejezés “fa song”. Ez a taoizmus a taijiban. Ne feszülj ellent a dolgoknak, legyen erős gyökered (mind testben, mind elmében), inkább térj ki, ehhez belső nyugalom szükséges.

Yi Jing

A Yin-yang elmélet először talán a Yi Jing (Jicsing, Változások Könyve) műben lelhető fel. Talán érezzük, hogy a Yin yang elméletnek ott kell lennie a taijiban, de elképzelhető hogy példákat nehezen tudnánk felhozni – de hát az egész taiji yin-yang. Na igen, de mégis hol? Persze hogy nem bonyolult, csak esetleg nehéz megfogalmazni. Ahol elválik a fel-le, előre hátra, és ezek egymásba váltása, ott mind yin-yang van. Ahogy szinte mindig változik hogy melyik lábunkon inkább a súly, amelyik “teli”, azaz több súly van rajta, az a yang. De a következő lépésnél az lesz az üres, a yin. De néha a mozdulaton belül is mozgatjuk a testsúlyunkat előre-hátra, vagy jobbra és balra. Mindig van mozgás, változás, és mindig van “szétválás”. Ez egy egyszerű és jó példa a yin-yang elméletre. Persze ez csak a felszín, erről külön könyvet is lehetne írni. Próbáljuk magunk is megfigyelni a taijiban ilyet.

Kínai gyógyászat

A tradicionális keleti gyógyászat mindig holisztikus szemléletből indul ki. Sosem izoláltan az adott helyre, fájdalomra koncentrál, az egész embert veszi alapul (és vizsgálat tárgyául). A Qi (mint valami életerő) és a meridiánok (amikben elsősorban a Qi áramlik) beszövik az egész testet, és egy adott meridián is legalább a fél testen keresztülmegy. A kínai gyógyászat empirikus úton fejlődött ki, de nincs mögötte olyan modell ami a nyugati élettani (mikrobiológiai) tudásunk alapján igazolható. A Qi mint belső energia (amit érezni lehet akár az ujjainkban is) nem csak a harcművészetekben, hanem nyilván egészségmegőrző tornákban (pl. Qigong) és meditációs technikákban is használatos.

Taijiban a Qivel való foglalkozás már az érzések, gondolatok szintjén is előjön, a mozgások gyakorlása közben is. Pl. fizikai fájdalom a térdben arra utal, hogy a Qi megreked, de ez együtt jár természetesen a térd természetellenes terhelésével is (nyugati szempontból), amit csak utólag érzünk sajnos.

Harcművészet

Bár elvileg ez a legegyértelműbb (mármint hogy a taiji harcművészet), sokan nem tudják. Az látszik már pár hónapnyi gyakorlás után, hogy talán egy két mozdulat, illetve az alapállások hajaznak olyanra amit más harcművészetekben is lehet látni.

Valóban. Taijiban a mozgások mind önvédelemben is használhatók. Persze a formagyakorlatokban a mozdulatokat össze kell kötni, és a kezdő számára nem feltétlenül világos mi átkötő mozdulat. Ezen felül a formagyakorlatban nem az alkalmazás sebességével (még relatív sem) megy a mozdulat és sokszor az alkalmazás is “el van rejtve”. Ezért nem lehetett csak messziről lemásolva eltanulni egy kínai harcművészeti stílust (nem beszélve a gyakorlat közbeni finom technikákról, légzésről és gondolati mozdulatról).

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *