Taiji

Néha eszembe jut pár gondolat a taijiról edzés vagy tanítás közben, gondoltam ide leírom őket. Egyelőre ömlesztve, kis címszavak alatt. A főbb témakörökről külön oldalt is nyitottam, viszont általános bevezetőként alul egy pár fogalomra próbálok fény vetni.

A külön oldalakon ezekről lesz szó:

  • Gyakorlásról: Ez az oldal arról szól, hogy érdemes gyakorolni, s mit lehet elvárni magunktól: fejlődésről, kitartásról, változásról – kicsit tradicionális és taoista felfogásban (ahogy Shifutól is tanultuk anno).
  • Alapok: Itt lehet hogy ismert dolgokról fogok írni, de megpróbálom a saját szemszögemből is nézni, hiszen ez egy gondolatgyűjtő.
  • Fegyverekről: A fegyverek (kard, szablya, legyező) kényes dolgok, teljesen más világ mint a pusztakéz. Más gondolkodásra, testérzésre van szükség.
  • Technikák: Ez az oldal lényegében az Alapok oldal fejlettebb változata.
  • Alkalmazások: Általános alapelvek a formák mozdulatainak alkalmazásaihoz.

Mi is a taiji?

Kitérő az (át)írásról és kiejtésről: A mai kínai hivatalos átírás latinra a “pinyin”, ebben pedig a így kell írni: taijiquan. A magyar kiejtése “tájcsi csüen” pedig bár nem tökéletes, de jó. Nincs a magyarban olyan hang amit a tájcsi “cs”-je helyett kéne ejtenünk, kb. a “ty” és a “gy” közötti hang :). A régebben használt – angolok által bevezetett árírás szerint – láthatjuk (főleg régebbi könyvekben) még “taichi chuan” vagy néha “t’ai chi ch’uan”-nak is.

Talán mégis ezzel kéne kezdeni, hogy mi a is taiji? 🙂 A taijiquan – így teljes nevén – egy harcművészet. A “quan” öklöt jelent, utalva a harcművészetre. Ezen belül is úgynevezett belső erős harcművészet, de erről még később bővebben írok.

A harcművészet sokakat meglep (bár ha nem az, akkor nehezen tudnák bekategorizálni), mert szinte mindenkinek az öreg kínai bácsikák és nénikék kora reggeli (értsd hajnali 5 óra) lassú “tornája”, vagy meditációs mozgása (és egyéb hasonlók) jutnak eszébe. Ez mind azért van, mert nyugaton így terjedt el. Miért? Vagy tudatlanságból, mert sok tanár (sem!) tudja a taiji igazi gyökereit, vagy nem is tanították neki ezt a részét, és esetleg nem is érdekli. Őszintén szólva, amikor először találkoztam a taijival, nekem is homályos volt az egész. Sőt abban is nehézségem volt, hogy rájöjjek, hogy a kungfu (gongfu) kínai, a karate pedig japán (ez részben köszönhető a régi filmekben szereplő hatalmas tévedéseknek, pl. “karate-kid”, ami valójában “kungfu-kid” volt :)).

Azt, hogy a taiji harcművészet, azért érdemes tudni, mert a formagyakorlatokban is látni lehet hogy ez nem egy egyszerű táncos mozdulatsor, s a formagyakorlatokat akkor tudjuk még jobban csinálni, ha értjük is a mozdulatok mögött húzódó alkalmazások célját, mechanikáját és energetikáját.

A lassúság pedig azért rögzült a köztudatban, mert a taiji egyik legalapvetőbb gyakorlási formája a lassú, tudatos, érző, precíz mozgás (és emellett nyugalmas, szinte meditációs). Ez nem jelenti azt hogy csak így gyakorolták anno Kínában. Gyors gyakorlás is van, de ahhoz már jól kell tudni a formát – először lassan. Sőt, alkalmazásokat is lehet gyakorolni, és van olyan taiji stílus ahol erőkibocsátások, rúgások és ugrások is vannak! Mint írtam, ez egy harcművészet.

A taiji egyike a három legismertebb (taiji, bagua, xingyi) kínai belsőerős harcművészeteknek. A taijiquan – némi látszólagos – ellentétben például a Shaolin templomból (is) származó fő külsőerős stílusokkal szemben (amit közösen most pongyolán Shaolin gongfunak hívnak), valami mástfajta, sokak szemében valami varázslatos, mágikus dolog. Ez a szétválasztás kicsit csalóka, de kezdő edzés szintjén világosan látszik a “különbség”. Az elején igen, de 20-30 éves gyakorlás (nem a heti 3-4 alkalmas, hanem egy életformaként végzett gyakorlás) után a külső-belső címke értelmét veszti.

Másként közelítve a taiji – röviden szólva – gyönyörű mozgás: mely megdolgoztatja az izmokat, az elmét és egészségesebbé varázsol!

Kinek ajánlott a taiji?

Bárkinek, aki szeretné kipróbálni ezt a csodálatos mozgást és harcművészetet! Elsősorban egészségmegőrző mozgáskultúra, de emellett megerősít, rugalmassá tesz és nyugalmat ad. Nagymértékben javítja a (vér, nyirok) keringést, testtartást, légzést, egyensúlyt, az ízületek egészségét, ezáltal az immunrendszert is! Mindazonáltal a helyes és rendszeres gyakorlás a mindennapi életben (munka és család) csökkenteni a stresszt, de legalább az edzés alatt!
Shifu bölcs – nem technikai – szavaival: “… azért taijizunk, mert egyszerűen jó!” Ezzel egyetértek!

Miből “építkezik” a taijiquan?

A taiji 4 fő eleme:

  • Yi Jing (jicsing) – Változások könyve
  • Taoizmus
  • Tradicionális kínai gyógyászat
  • Wushu (harcművészet)

Ennek tükrében a taiji egyben fizikai és szellemi gyakorlás. A lassú mozdulatokból álló gyakorlási módszerről hamar kiderült (a régi Kínában is) hogy kivételesen jó hatással van az egészségre, az immunrendszerre és a keringésre. Nem véletlen hogy már a korai 1900as években sok mester a kínai nép gyógyítás céljából elkezdte oktatni (és szakítva a családon belüli tanítás doktrínájával).

Mindemellett minden mozdulatban ott van egy (mentális) kép (pl. daru kiterjeszti szárnyát) és emellett a harcművészeti alkalmazás is. A védekezés technikájában fellelhetjük a taoizmus “légy olyan, mint a víz”, megadó, körkörös, megkerülő, kis erővel elhárító és nem ellenkező (széllel szemben pisilni :)) elvét. A víz – folyása közben – az akadályokat nem ledönti, hanem megkerüli, de ha nagy erővel zúdul, azért igen nehéz ellenállni neki.

Másik misztikus dologként kezelt ügy a “dim mak”, illetve olyan célpontok a testen, amik a kínai gyógyászatban is ismertek ugyan, és ütésük komoly sérüléseket tudnak okozni. Elsősorban nem külsőleg láthatót, hanem pl. leállíthatják a légzést, akár a szívverést is, vagy komoly belső vérzést okozhatnak (később halált), amit elsőre észre sem vesz az ember. Pár ilyen triviális pontot a nyugati élettan is egyszerűen meg tud magyarázni. Pl. a nyakban található a test egyik “vérnyomásmérője”: ha ezt megütjük, az idegek azt továbbítják, hogy nagyon magas a vérnyomás és azt üzenik automatikusan a szívnek, hogy lassabban – akár annyira hogy az ember el is ájul (mert valótlan a mérés, a szív pedig annyira kis vérnyomást produkál, hogy az agy oxigénje elfogy és elájulunk).

Kungfu, (modern) wushu, (karate)?

Csak tisztázásképpen, mert ezek a fogalmak igencsak keverednek a közhasználatban.

Gongfu: Ez a pinyin átírása a “kungfu”nak. Ez a “szó” – ami két karakter (tehát két szó!), igazából azt jelenti, hogy olyan “munka”, ill. cselekvés amibe az ember nagyon sok időt, energiát szán, és sokat gyakorol. Magyarul egy szakács is gongfuzik (kínai szó szerinti értelemben), ha nagyon jó szakács(mester). Bruce Lee volt az, aki amerikában ezt a kínai kifejezést elterjesztette, és az emberek azóta a gonfu-t azonosították azzal, amit ő tudott jól – a kínai harcművészettel.

Wushu: Ez a szó (két karakter) jelenti “szó szerint” hogy harc-művészet kínaiul. A kínaiak otthon (náluk :)), ezt használják mindenre, ami harcművészettel kapcsolatos. Nálunk ha valaki ezt a szót felismeri, akkor arra a sportra gondol, amit Kína szeretett volna az olimpia sportágak közé felvetetni. Ez igazából a “modern wushu”, ami tényleg egy sport (Kínában is). Két részből áll: (kötött és elég szabad) formagyakorlatokból (ezt taolu-nak hívják), illetve bunyóból (amit sanda-nak hívnak). A modern wushu formagyakorlatokban van külső illetve belső (taiji) stílusú. A sanda egy “kevert” bunyó, van benne boxból, lehet rúgni és földrevinni – és van light (komolyabb védőfelszerelés, nem minden támadás és erőhasználat engedett) és full sanda.

Karate: Ez egyszerű, a karate szó japán, az egyik (legismertebb külsőerős) japán harcművészeti ág (amin belül sok stílus van). Egy másik ismert (belsőerős) japán harcművészeti ág az aikido.

Külsőerő, belsőerő?!

Ez első olvasásra félig egyértelmű, félig misztikus. Mit jelent a belső erő?

– hamarosan –

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *