Technikák

Fa li (fa jing) avagy a “belső erős ütés”

Aki látta Shifut formagyakorlat (mozdulat) közben ütni, tudja mi a fa li – legalább is látott már ilyet 🙂 Az más, hogy megpróbáljuk mi is. Erről sokat fogok írni, mert magam is sokat próbáltam/próbálom, és mindig újabb dolgokra jöttem rá (ld. kiskert).

Talán a legelső dolog, amit kezdőként rosszul csinálunk, hogy megpróbálunk teljes erőből “valamit”. Sokat láttam ilyet: merev, rugalmatlan és furán kinéző mozdulat. De el kell kezdeni valahol…

Az igazi fa li rugalmas és lágy, azon kívül hogy látszik benne az erő is. A taijis fa li nem ellök több méterre, helyben rombol (vagy okoz belső sérülést). Shifu sokszor elmondta, hogy az ütés előtt lazítsunk el, fizikailag és belül is. S az ütés után rögtön szintén lazák legyünk, az öklünk is legyen laza. Hogy is van ez?

Tapasztalataim szerint a fa li ütésnek sok “része” van:

  • lazítás – lazaság
  • gyorsaság
  • dan-tian (és derék) használat
  • fókusz (elme)

Lazítás – lazaság

Yang előtt Yin kell hogy legyen. Azaz, az erőkibocsátás (yang) előtt lazítás (yin). Erőt kell tudni gyűjteni, mielőtt azt kiadjuk. Ha mereven, feszítetten készülünk elő, nem lesz rugalmas, ostorcsapás, hanem mint egy betontömb esése, ami “külsőerős” ütés inkább. Az is erős, és azzal sem találkozik az ember szívesen, de a belsőerős ütésnek más az érzete (ha Te kapod).

A fa li másrészt rugalmas, mint az ostor (ellentétben az említett betonkalapáccsal). Nem egy élettelen, merev testdarabot tolsz el magadtól, amikor ütsz, hanem mint egy ostort csapsz ki, vagy mint egy nehéz golyót, ami egy picit rugalmas láncon van, és kvázi szabadon (lazán) repül mielőtt becsapódik, és aztán rögtön ellazul az ütés után. Tehát előtte, közben és utána “wuji” van.

Gyorsaság

De azért valamikor ütni is kell, nem? De. Ha csak a fizikát nézzük, az ütés energiája négyzetesen függ a sebességtől. Ennyi. Az ütés végén, ahol megáll és becsapódik, ott kell a legnagyobb sebesség. Tehát nem az elején, a végére kell hogy felgyorsuljon.

Dantian (derék)

A derék vagy a dantian, ahonnan kiindul minden mozdulat. Innen indul le és fel. Lefelé, mert ha nincs gyökerünk (nem állunk stabilan legalább egy lábbal a talajon), akkor ott elvész a mozdulat és suta lesz.

Felfelé is indul a gerincen keresztül s alapvetően csavarodik. Gondoljunk bele, milyen más mozdulat tud erővel feljönni a vállig? Majd a váll átadja a karnak, s végül az ökölnek.

Itt jegyezném meg, hogy pont ezért, ha csak vállból indul az ütés, sokkal gyengébb lesz. Miért? Mert a gerincen felerősödő, a hasizmokból ered (amik nagyon erősek és gyorsak tudnak lenni; pl gondoljunk csak a köhögésre, vagy a tüsszentésre). Ha a dantianből (derékből) kiinduló mozdulatot ügyesen koordinálva fel tudjuk erősíteni és stabillá tenni a talajhoz képest, akkor hatalmas sebességűre tudjuk gyorsítani az öklöt (akár nagyon rövid idő, és látszólag hely felhasználásával).

Fókusz (elme)

Nem hiába írtam a koordinációt az előző résznél. Enélkül szétesik a technika, s suta lesz vagy gyenge. Ha jól tudjuk koordinálni a dantianből kiinduló mozdulatot egészen a kezünkig, akkor lesz csak helyes. Ezt lassan lehet jól kigyakorolni először. Rögtön gyorsan kezdve kis esélye van hogy az embernek leesik a tantusz, hogyan is kell csinálni.

S végül amit leírtam végre ki is elemezték. Szintén mint ahogy egy fizikus is tenné 🙂

https://index.hu/tudomany/til/2018/12/07/bruce_lee_legendas_utesenek_titka/

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *